2020, június 10 - 13:34
A munkáltatók és a munkavállalók közötti kommunikációban a mostani időszakban lehetnek „eltolódások”.
A kialakult veszélyhelyzetben sokan elveszítették, elveszítik a munkájukat, de többen azt sem tudják, mik a jogaik, vagy hogy milyen szerződést írtak vagy írhatnak alá. Ez csupán a munkajog területe. Ezenfelül gondban lehetnek azok is, akik a vírus megjelenése előtt ingatlan-adásvételi szerződést kötöttek foglaló megléte mellett, most mégsem tudják eladni azt a bizonyos épületet, területet. Széles tehát az a kör, akiket jogilag is érint a kialakult helyzet – nekik igyekszik segíteni a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara.
Az úgynevezett „pro bono” szolgáltatás április 20-án, hétfőn indul, kifejezetten magánszemélyeket megcélozva.
Kifejezetten magánszemélyeknek kívánnak segíteni – mondta Neukum Flórián, a kamara elnökhelyettese
– Feltételezzük, hogy a vállalkozók tőkeerősebbek, mint a munkavállalók – indokolta a kedvezményezettek köréről szóló döntést Neukum Flórián, a kamara elnökhelyettese.
A szolgáltatás keretében minden munkanap 10 és 15 óra között vehető igénybe az ingyenes jogi tanácsadás a 06-22-791-838-as telefonszámon. Problémák jelentkezhetnek a munkajog, a szerződések, de akár a büntetőjog területén is, így a tanácsadás valóban bármely, a koronavírussal kapcsolatban felmerülő kérdés, nézeteltérés során felvetődött jogi problémára vonatkozik. A szolgáltatás egészen addig él, amíg a veszélyhelyzet fennáll.
Ezenkívül a kamara az egészségügyi intézményeket, jelesül a dunaújvárosi és a fehérvári kórházat is támogatta anyagilag, ötszázezer forintos pénzbeli adománnyal.