Mikó buli

Így hívtuk azokat a táncos-zenés rendezvényeket, amelyeken a Gorsium zenekar játszott Mikó Péter vezetésével. A bulik 2018-ig rendszeresen megtartásra kerültek a székesfehérvári Szent István teremben, amelyeken idősek és fiatalok vegyesen vettek részt. A bulik nyitottak voltak, bárki részt vehetett rajtuk, de nagyon sok jegyet vettek meg ügyvédek, bírák, ügyészek is. Többnyire azt ettük és ittuk, amit vittünk. Persze volt büfé is.

Rendszeres fellépői voltak a műsornak Horváth Charlie és D. Nagy Lajos. Koncert számba mentek fellépéseik, amelyeket a zenekar begyakorlottan kísért, szólókkal tarkítva. A táncparketten sokszor csak álltunk és ringatózva hallgattuk a szebbnél szebb, ismert slágereket.

A csákberényi Sáfrán pincében tegnap harmadik alkalommal megrendezett kötetlen baráti találkozón részt vettek megyénk ügyvédjei, jogtanácsosai, a legfiatalabb ügyvédtől a legidősebbig, sőt volt ügyvéd barátaink közül is többen, és egykori kamarai titkárnőnk is. Ők is fontosnak tartják a közösséghez tartozást. Ezt a rendezvényt a Dr. Mikó Péter Alapítvány és a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara szervezi, rendezi.

Sor került a dr. Mikó Péter díj átadására, amelyet idén Pintérné dr. Szekerczés Anna kolléganő vehetett át, aki ügyvédként a közigazgatással kapcsolatban végzi rendkívül szerteágazó ügyvédi munkáját.

 

Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK

 

Felvetődött bennem, hogy ezt a neve nincs rendezvényt elnevezhetjük-e Mikó bulinak? Nyelvi szempontból a buli szleng kifejezés  = parti, baráti összejövetel, mulatság, többnyire zenével, ivással, tánccal. Tágabb értelemben így hívnak bármilyen jó hangulatú eseményt, programot, koncertet, fesztivált, céges rendezvényt. A fogalom több eleme megvalósul nálunk.

Az idő fogja eldönteni és kamaránk tagjai, hogy a Mikó buli kifejezés meghonosodik-e, vagy sem.

 

Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK  Mikó Buli - 2026 - SZFVÜK

Közel kilencvenen voltunk, ragyogó ételek és finom borok mellett folyt a beszélgetés. Jól sikerült a szervezés akkor is, ha az idő nem volt túl kegyes hozzánk.

 

Székesfehérvár, 2026.09.25.

dr. Szabó Kálmán