Hírarchívum

Pro bono szolgáltatás a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara részéről

A Fejér Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédei a Covid-19 vírus által okozott veszélyhelyzet tapasztalatai alapján érzékelve a lakosság erre irányuló igényét meghosszabbította a pro bono szolgálatot oly módon, hogy azt kizárólag magánszemélyek vehetik igénybe minden páros hét pénteken 9-13 óráig. Ebben az időszakban telefonon állnak rendelkezésre kollegáink. A szolgálat nem terjed ki személyes konzultációra, valamint képviseletre.

Gyászjelentés

 

A Fejér Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége megrendüléssel tudatja a kamara tagjaival, hogy 

dr. Schőn Zsuzsa 

ügyvéd, a kamara volt elnökhelyettese 2020.08.26-án 73 éves korában elhunyt.

Emlékét megőrizzük.

Nők a pályán – Az ügyvédfórum sorozata hazai ügyvédnőkről – Dr. Szilágyi Zsuzsanna, Székesfehérvár:  A versenyképesség alapfeltétele a folyamatos fejlődés, haladás, innováció

Némi vívódás után került a jogi pályára. Egyetem végeztével egy olyan unikális helyen kezdett jogtanácsosként dolgozni, ahol rendkívül összetett munkába kellett beletanulnia. Ez aztán későbbi ügyvédi szakirányultságát is meghatározta. Ami belevésődött: folyamatos (ön)képzés nélkül nem garantált a (szakmai) jövő. Jól érzi magát szűkebb pátriájában, nem hiányzik a főváros jól ismert túlfeszítettsége. Bár szerinte is nyilvánvalók a nők hivatásrendi betagolódásának problémái, saját életét tekintve megoldottnak látja azokat.

Fehérvári hallgatója van a Szentszék legfőbb fellebbviteli bírói testülete, a Rota Romana ügyvédiskolájának

Huszadik századi eleji újjászervezése óta feltehetően először van magyar hallgatója a Szentszék legfőbb fellebbviteli bírói testülete, a Rota Romana ügyvédiskolájának. Az első és egyetlen magyar, Bodnár Zoltán ráadásul székesfehérvári.

Dr. Volein István dunaújvárosi ügyvéd, a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara elnökhelyettese díjmentes jogsegély-szolgáltatásáról is beszélt

Az interjú egyeztetésekor úgy fogalmazott: „zajlik az élet…”!

– Valóban. A munkajog területén aktív ügyvédként, a megyei kamara elnökhelyetteseként úgy látom, sajnos kritikus helyzetben vagyunk. A koronavírus és az arra adott hazai és nemzetközi válaszok nagyon komolyan érintik a munka világát. Éppen ezért is gondolta úgy a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara, hogy ebben a helyzetben lépni kell, és április 20-án elindította díjmentesen elérhető jogsegély-szolgálatát. Mindennek korábban már voltak előzményei, hiszen a Budapesti Ügyvédi Kamara tavaly őszi, részben hasonló akciójának mintájára mi is elkezdtünk hasonlót szervezni. Természetesen a járványhelyzet szinte minden korábbi forgatókönyvet átírt, de említésre méltó, hogy az akkori megkeresésemre közel húsz dunaújvárosi ügyvéd mondott igent. Ami a jelent illeti: a megyei kamara úgynevezett „pro bono” szolgáltatása a munkavállalók felé irányul, hiszen, mint korábban a megyei és a helyi sajtóban is megjelent: munkanaponként 10 és 15 óra között vehető igénybe az ingyenes jogi tanácsadás a 06-22/791-838-as telefonszámon. E szolgáltatás egészen addig él, amíg a veszélyhelyzet fennáll.

Tájékoztató az elektronikus ügyfajtákról

A Fejér Megyei Ügyvédi Kamaránál elektronikusan intézhető ügyek a következők az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény alábbi rendelkezései kapcsán:

  • Üttv. 114-138. §: ügyvéddel szembeni fegyelmi ügyek
  • Üttv. 170-193. §: felvételi, módosítási, törlési kérelmek

A kezdeményezés lehetőségéről a következő linken kap tájékoztatást:
https://www.xn--mk-xka.hu/ugyseged

Gyászjelentés

"Voltunk, mint Ti, lesztek, mint Mi."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Mikó Péter, a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett ügyvéd, Fejér megye díszpolgára 2020. március 11-én, életének 74. évében elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor.

Szeretett elhunytunkról gyászmise keretében fogunk megemlékezni, a különleges jogrend elmúltát követően.

Dr. Mikó Pétert a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Emlékét szívünkben őrizzük:

Gyászoló Család
Fejér Megyei Ügyvédi Kamara
Fejér Megyei Önkormányzat 

Pages