Mikó buli
2026, szeptember 25 - 09:31
Így hívtuk azokat a táncos-zenés rendezvényeket, amelyeken a Gorsium zenekar játszott Mikó Péter vezetésével. A bulik 2018-ig rendszeresen megtartásra kerültek a székesfehérvári Szent István teremben, amelyeken idősek és fiatalok vegyesen vettek részt. A bulik nyitottak voltak, bárki részt vehetett rajtuk, de nagyon sok jegyet vettek meg ügyvédek, bírák, ügyészek is.


Dr. Gémes János 1949-ben született, 1984-ben szakvizsgázott, majd jogtanácsos lett dunaújvárosi építőipari cégeknél, aztán jogtanácsosi munkaközösség tagjaként dolgozott, majd 1991. aug.30-án tette le ügyvédi esküjét a Fejér Megyei Ügyvédi Kamarában. Volt irodai tag, végül egyéni ügyvédként 2012-ben kérte tagságának törlését.
2026.05.14-én tartotta éves rendes- és pótválasztó közgyűlését a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara. Vendégek voltak: dr. Havasi Dezső a MÜK elnöke, dr. Bánáti János a MÜK örökös és tiszteletbeli elnöke, Komlós Attila az Ügyvédek Lapja lapigazgatója.
Dr. Jakab György kamaránk vezető fegyelmi biztosa az év végével befejezi ügyvédi tevékenységét. A Dr. Mikó Péter Díjat 2025. december 11-i elnökségi ülésén adta át részére dr. Mikóné dr. Verger Mária.


Dr. Varga István 1953.október 5-én született Székesfehérváron. Általános és középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1978-ban, 1980-ban tette le a jogi szakvizsgát.
Mezőkövesden született 1956.01.30-án, középiskoláját Sárospatakon végezte, az ott szerzett ismeretekre és iskolájára büszke volt, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1980-ban. Szeretett tanulni, olvasott emberré vált, vidám, barátságos, társaságkedvelő volt, időnként pipafüstbe burkolódzva. Barátait megtartotta.
Tudósítás a Budapesti Ügyvédi Kamara épülete felújítása és újra nyitása kapcsán rendezett kibővített elnökségi ülésről.